Parlando 2018/1

Ének-zene-, népzene- és szolfézstanár. Jelenleg népi hangszereket (citera, hegedű), népi éneket, és szolfézst oktat a Berze Nagy János AMI-ban. Elsődleges célja a népi kultúra szeretetének átadása élményszerző foglalkozásokon keresztül, lehetőleg minden korosztályt megszólítva.

„A tehetséggondozás Kodály szellemében” cím számomra több üzenetet is közvetített. Elsősorban a munkavégzésemmel vontam párhuzamot, hiszen pedagógusként minden pillanatban tehetségeket gondozunk. Ezután rögtön felvetődött a következő kérdés: ki tartozik a tehetséges kategóriába? Egy gyermekben a tehetség meglétének nem feltételei a külső körülmények, de vajon a kiegyensúlyozott szociális háttérrel rendelkező-, valamint a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket lehet-e egy kalap alá venni, amikor tehetségről beszélünk?

Eddigi tapasztalataim azt igazolják, hogy ma már nemcsak az oktatási hivatal előírásai és a társadalmi elvárások alapján szükséges az egyénhez igazított kommunikáció, módszertan stb. alkalmazása, hanem a zökkenőmentes, élményszerzésen alapuló tanórák lebonyolítása érdekében elengedhetetlen, melyekről a gyermekek jó kedvűen, motiváltan távoznak, megalapozva ezzel a nap további részét. Másrészt a gyakorlati megvalósítást szinte tálcán kínálja a Kodály-koncepció.

A továbbképzési kiírásban meghirdetett előadások tükörként tárták elém a napjainkban (is) aktuális problémákat és azok lehetséges megoldásaira való többféle szemléletmódot. Véleményem szerint kevés az olyan lehetőség a kötelezően előírt kreditpontok megszerzésére, amely ilyen széles körben szólítja meg a pedagógusokat. A háromnapos előadássorozat népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a májusi hétvégére túljelentkezés miatt már nem sikerült bekerülnöm. A fent leírt gondolataim alapján esett a választásom erre a továbbképzésre, amit nagy izgalommal vártam.

Mivel diplomám megszerzése óta (2000) folyamatosan dolgoztam olyan intézményekben, ahol sok problémás tanulóval kellett szembesülnöm (HHH, SNI, BTM), ezért Bertalan Edités Kaibinger Pál előadásait vártam a legjobban. A gyógypedagógiában előforduló rétegződések tisztázása és a személyes tapasztalataik átadása nagy segítséget jelentettek számomra, hiszen Bertalan Edit szavait idézve a „hideg integráció” idejét éljük, melyben a pedagógussal szembeni elvárások nem egyenesen arányosak a hozzá nélkülözhetetlen körülmények megteremtésével.

Mindketten kihangsúlyozták, hogy az oktatás és a hozzá szükséges körülmények közti szakadékot csak pozitív személyiségjegyekkel rendelkező, kreatív- és munkájuk iránt elkötelezett pedagógusok tudják áthidalni, melyekkel teljes mértékben egyet értek! Napjaink felgyorsult világa sokkal tudatosabb (pl.: differenciálás) és több rétegű (pl.: tantárgyi kapcsolódás) tervezést igényel a tanároktól, mint tíz évvel ezelőtt. Véleményem szerint sokkal többször lehetne a gyógypedagógiában alkalmazott módszerekhez fordulni, hogy a mindennapi, inger gazdag környezet keltette hatásokat kicsit lecsendesítsük, ezáltal gyorsabb és tartósabb ismeretelsajátítást elérve.

Természetesen a gyógypedagógián kívül is számtalan lehetőség áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a gyermek szinte észrevétlenül tanuljon. Meggyőződésem, hogy a cél elérése érdekében mindig az adott korosztály életkori sajátosságainak megfelelő eszközöket kell választani, viszont létezik egy olyan lehetőség, amely mindenkinél alkalmazható. Ez nem más, mint a JÁTÉK! Tapasztalataim szerint a gyerekeknél a játékos tanulásnál hatékonyabb nincs.

Reikort Ildikó, Somody Beáta, Tóth Zsuzsanna, Vass Veronika és Kovács Henrik a zeneoktatás egy ritkábban alkalmazott lehetséges megközelítési módját tárta elénk, melynek a kiindulási alapja szintén a játék. Munkám során előfordult, hogy egy problémára kizárólag a játék hozott megoldást, ezért nagyon örültem, hogy bepillantást nyerhettem a mozgásos-, vizuális- és szituációs gyakorlatokkal is összeköthető tanítási módszerekbe.

Vass Veronika külön kihangsúlyozta, hogy már magzati korban is mennyire fontos a kommunikáció a születendő gyermekkel. Előadásában kiemelte az egyre inkább feledésbe merülő népi gyermekjátékaink szerepét. Sajnos a mai világban – már faluhelyen is – egyre inkább megfigyelhető a hagyományőrzéshez kapcsolódó érdeklődés ellaposodása. Pedagógusként törekednünk kell rá, hogy napi szinten beépítsük a munkánkba, különösen az óvodában. Személy szerint a szolfézs tantárgy előképzős-, ének, zene tantárgy alsó tagozat évfolyamain alkalmazom a népi gyermekjátékokat, alapfokú- valamint felső tagozatos évfolyamokon pedig egyéb játékos feladatok bevonására törekszem (Pl.: hangközök tanítása ugróiskolával, szolmizáció tanítása Lego-kockákkal, különböző színek társításával). Sok más játékos ötlettel gazdagodtam az előadások során, keresni fogom a tananyagba való beépítési lehetőségeket (pl.: az egyenletes lüktetés érzetének kialakítása Kovács Henrik módszerével).

Külön örültem, hogy a programban helyet kapott a munkaképesség gondozás és a hozzá szorosan kapcsolódó egészséges táplálkozás is. Betegségemből adódóan magam is szigorú diétát tartok. Mikor megszegem az előírásokat, negatív hatással van a közérzetemre, mely jelentősen befolyásolja a munkabírásomat is. Sokszor tapasztaltam, hogy a gyermekek a napi mókuskerék során hajlamosak megfeledkezni biológiai szükségleteikről, amelyek szintén negatívan hatnak a tanítás-tanulás folyamatára. Dr. Pásztor Zsuzsa részletesen tárta elénk az egészséges táplálkozás és a munkaképesség gondozás összefüggéseit, rávilágítva arra, hogy a gyerekeknél sem szabad ezektől a befolyásoló tényezőktől eltekinteni. Tartalmas előadásának, valamint személyes lelkesedésének hatására a jövőben még jobban fogok törekedni arra, hogy rendszeresen felhívjam a gyerekek figyelmét a kiegyensúlyozott táplálkozásra.

A számomra eddig ismert, de figyelmen kívül hagyott Kovács-módszert is be szeretném vezetni az eddig alkalmazott tanórát élénkítő technikáim mellé. Bevallom, ezzel kapcsolatban egy kis lelkiismeret furdalást is éreztem, hiszen itt van egy remek, egyszerű, játékos módszer, amely elsajátításáért külföldről is nagy az érdeklődés, én meg sokszor megfeledkezem róla.

17 éves pályafutásom alatt sajnos nem volt lehetőségem kórus vezetésére, inkább egyszólamú közös-, ill. csoportos éneklésről vannak tapasztalataim.

Minden esetben elmondhatom, hogy műfajtól függetlenül ugyanazt a pozitív hatást váltotta ki, amit Kodály maga is sokszor hangoztatott: „Az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít. Koncentrál, testi-lelki diszpozíción javít, munkára kedvet csinál, alkalmasabbá tesz, figyelemre, fegyelemre szoktat.” /Kodály Z.: Visszatekintés I. Budapest, 1974, Zeneműkiadó, 304./

Mindszenty Zsuzsánna előadása megerősített abban, hogy ezt az egyszerű, de nagyon fontos dolgot, mint az együtt éneklés, folyamatosan alkalmazzam a tanórákon, akár a hangszertanítás részeként is.

Összegzésképpen elmondható, hogy a továbbképzésen szereplő előadók kivétel nélkül arra törekedtek, hogy a lehető legtöbb hasznos-, segítséget nyújtó, a tanítás-tanulási folyamatba könnyen beépíthető módszerekkel, információkkal, tudásanyaggal lássanak el bennünket.

Külön köszönet illeti K. Udvari Katalint, aki lelkes, elhivatott munkájával meg tudta valósítani, hogy ez a tartalmas, színes továbbképzés létrejöhessen.

Köszönöm, hogy részese lehettem ennek az élménynek!

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?